Dragan

Dragan

1965 augusztus 3-án 5 óra 45 perckor született, Zentán.
Gyerekkként eléggé visszavonult volt, már akkor is nagyon mélyen
foglalkoztatták a természeti és főleg a természetfeletti jelenségek.
Meditációval és Asztrológiával 1982 óta foglalkozik.
Huszonhárom évig A Maharishi féle nemzetközi meditációs társaság aktív
szervezője, majd 1990-től sikeres oktatója volt. Svájcban főiskolai diplomát
szerzett a kreatív intelligencia tudományából, majd Hollandiában a Maharishi
Nyitott Egyetem tanáraként vezette a MOU műholdas oktatási TV csatorna
Magyar nyelvű adását.
Néhány éve visszavonult és azóta a saját útját járja. Az asztrológiát
nyugati és keleti tanítóktól, majd később főleg saját tapasztalatából
sajátította el. Most indiai asztrológiával, Síva csend-meditációval,
életmód-tanácsadással, ájurvédával (india ősi természetgyógyászatával), zene
és hangterápiával, keleti nyelvek tanulmányozásával és indiai
szakácsművészettel foglalkozik.
Több mint ezer asztrológiai konzultációt tartott Magyarországon és több más
országban is. Jelenleg barátaival egy teljesség központú, főleg az
asztrológián és ájurvédán alapuló, tudatosságot fejlesztő holisztikus
meditációs iskola létrehozásán dolgozik.

http://www.asztroinfo.hu

Comments are closed.

Partnereink